Fenntarthatósági Témahét

A Fenntarthatósági Témahét 2024-ben április 22-26. között hazai és Kárpát-medencei iskolák részvételével került megrendezésre.

A Témahét célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között. Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás, olyan veszélyek, amik fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon.

A szemléletváltásra a gyerekek a legfogékonyabbak, ezért nagyon fontos, hogy már az iskolában megismerjék a téma jelentőségét, és hogy kis odafigyeléssel ők is tehetnek a Föld védelméért.

A Témahét egyrészt iskolai, tanórai keretek között, másrészt a nagyszámú támogatói szakmai partner jóvoltából mintegy 500 külső helyszínen zajlott. Az idei év kiemelt témái a levegő és élővilága, a szabadidő, a körforgásos gazdaság, a hulladék és a tudatos fogyasztás voltak.

Minden hazai és határon túli nevelési-oktatási intézmény részt vehetett a témahéthez kapcsolódó programokon, illetve szervezhette meg az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat. A megadott témákat három korosztály számára (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola) kidolgozott tematikus óratervek és mintaprojektek segítségével dolgozták fel.

Elnöki Tanóra

Áder János köztársasági elnök klímavédelmi tanórájának időpontja 2024. április 24., szerda.

A Fenntarthatósági Témahét egyik szakmai rendezvénye Áder János köztársasági elnök interaktív tanórája, amely ebben az évben is a hét egyik kiemelt eseménye volt.

A tanórán a Siófoki Szakképzési Centrum diákjai vettek részt, online közvetítéssel minden Fenntarthatósági Témahéten részt vevő diák számára elérhetővé volt. Az érdeklődők a közvetítést a Fenntarthatósági Témahét honlapján követhették.

Fenntarthatósági Témahét 2020/2021

Nézd meg a 2021-es Fenntarthatósági Témahét kiemelt eseményeit!