Mi legyen a szarvasmarhákkal?

Mi legyen a szarvasmarhákkal?

Mi legyen a szarvasmarhákkal? 1024 684 Kék Bolygó

Górcső alatt az iparág, amely 7 milliárd ember napi szükségletét elégíti ki.

Az üvegházhatású gázok kapcsán általában szénerőművek, öreg dízel motorok vagy régi autók kerülnek elő példaként. A társadalmat az szokta érdekelni, hogy található-e a közelében atomerőmű, esetleg az, hogy nyáron milyen meleg van éppen. Az viszont, hogy a hűtőkbe kerülő élelmiszerek mennyi ÜHG-kibocsátással járnak, kevésbé része a közbeszédnek. Az utóbbi időben talán már többet lehet hallani arról, hogy egy marhasültnek nagyobb a karbonlenyomata, mint egy csirkeszárnynak, de ez még nem az általános ismeretek része. Az, hogy ismernie kell-e a vásárlónak ilyen, és ehhez hasonló adatokat, egy fontos morális kérdés, de a termelő-eladó viszonyban a termelő rendelkezhet több információval a tevékenységének környezetre való hatásáról. A mezőgazdaság és a környezetvédelem kapcsolatát viszont már kevésbé kell magyarázni. Pártíz év múlva, azok a gabonafélék, amelyek most még nem teremnek Európa északi részén, termeszthetők lesznek.

Cserébe viszont sok olyan gyümölcs és zöldség, amelynek hazája jelenleg az öreg kontinens déli része, eltűnhet a klíma változása miatt, ez okból kifolyólag is érdemes megnézni, mi is a mezőgazdaság szerepe a fenntarthatóság elérésében.

Az agrárium kibocsátása többféleképpen is csoportosítható. Az IPCC egyik felmérése alapján gazdasági szektorokra bontják a kutatók az üvegházhatású gázok kibocsátását, ez pedig érdekes eredményt mutat. Az agráripar, az erdőgazdálkodás és a földek egyéb használata együttvéve 24%-át képezi az összes antropogén ÜHG (üvegházhatású gázok) kibocsátásnak globálisan.

Így már árnyaltabb a kép, és egyértelmű, hogy miért is érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy például a szarvasmarhák tenyésztése milyen negatív hatással jár a klímaválság kérdésében. (Több csoportosítás az energiaszektort egy nagy részként tételezi, ebben a rendszerben pedig a mezőgazdaság hozzájárulása a légköri szennyezéshez természetesen kisebb.)

Az agráriparnál alapvetően három gáz az, ami hozzájárul a globális átlaghőmérséklet emelkedéséhez, ezek pedig a metán, a dinitrogén-oxid és a szén-dioxid. A különböző gázok különböző tulajdonsággal rendelkeznek, ezért fontos, hogy melyik gáz kibocsátását tudja a szektor csökkenteni, és hogy milyen mennyiségben. Az üvegházhatású gázok klímaváltozáshoz hozzájárulásának megállapítására az ún. Global Warming Potential (magyarul: globális felmelegedési potenciál) száma ad iránymutatást. A GWP-t a gázok üvegházhatásának számszerűsítésére használják. A GWP mértékét 1 tonna kibocsátott szén-dioxidhozviszonyítjuk egy meghatározott időintervallumon belül, a GWP értéke a CO2 esetében 1. Minél nagyobb a GWP, a szén-dioxidhoz képest annál jobban melegíti a vizsgált gáz a Földet az adott időintervallumban. A GWP értékek esetében az időintervallum általában 100 év. A szén-dioxid más gázokhoz képest sokkal tovább, több évezreden keresztül érezteti hatását a légkörben!

Tehát hiába szünteti meg hirtelen egy teljes szektor az egyik napról a másikra az összes CO2 kibocsátását, nem szűnik meg azonnal a szén-dioxid koncentráció problémája. A megoldás tehát komplikáltabb ennél.

A metánátlagosan egy évtizedig tartózkodik a légkörben, viszont a szén-dioxidhoz képest 100 éves időtávlatban 28-36-szoros GWP-vel rendelkezik. Egyértelmű, a metán rövidebb távon hat, de sokkal károsabb. A harmadik vegyület pedig a dinitrogén-oxid, amelynek a GWP-jét 265-298-ra becslik a 100 éves időszakon belül, tehát ez az a gáz, aminek kibocsátása még jobban kerülendő, mert a metánhoz képest is sokkal veszélyesebb.
Az uniós mezőgazdaságból származó kibocsátás 1990-2012 között 24%-kal csökkent, viszont a világ többi részén ellentétes trendek figyelhetőek meg.

A metán-kibocsátás egy része a kérődző állatok jelenlegi kibocsátásával hozható összefüggésbe, de metán azonban nem csak az állatok emésztése során, hanem a tárolt trágyából és a szerves hulladékokból is felszabadul, valamint Ázsiában a rizstermesztés is jelentős metánkibocsátással jár.

A FAO (magyar nevén: Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) 2017-es egyik jelentésében, melyet Argentína számára készítettek, kifejtik az ügy komplexitását. Dél-Amerikában és Dél-Ázsiában a marhatenyésztés az egyik legkézenfekvőbb megélhetési forma a kevésbé tehetős emberek számára. Ezekben az országokban emiatt a GDP nagyobb hányada kapcsolódik a szarvasmarha tenyésztésre alapuló iparághoz, mint más helyeken.

Emiatt tehát, ha az egész Föld átáll a húsmentes életmódra, az megoldhatja a kibocsátás egyik részproblémáját, de cserébe hatalmas munkanélküliséget is teremthet.

A megoldás valójában a munkahelyek megtartásával és az ÜHG egyidőben történő csökkentésével írható le. Ezt a képleletet, ahogy alapvetően a klímakérdés legtöbb kérdését, maga a tudomány és a technikai újítások tudják megoldani, ebben az adott esetben legalábbis biztosan.

A fejlett országok körében a szarvasmarha tenyésztés mára már professzionálisnak és szakszerűnek mondható. Habár a fejlődő és fejlett országokban a bevett tartási gyakorlatok különböznek, a kutatók egy része a tenyészállatok étrendjének változtatásában és a mikrobiológiai vívmányokban látja a megoldást. Az Argentína számára készült FAO jelentés is ilyen típusú újításokat javasolt, mert így a kibocsátás csökkenthető, miközben a kétszázezer marhákkal dolgozó személy sem veszíti el a munkáját.

Az egyéni felelősségvállalás hasznos lehet, de a nagyobb és hangsúlyosabb változásért a termelői és kutatói oldal megfontolt lépései a még inkább szükségesek.

Összefoglalva tehát, az agrárium ÜHG-kibocsátásának kérdésében nem csak a CO2 az egyetlen fontos szereplő, más gázok is nagymértékben hozzájárulnak az üvegházhatáshoz. A metán esetében látható, hogy összetettebb a probléma, nem a húsfogyasztás teljes leállítása a megoldás, az erőfeszítések a tudományos innovációk irányába kell, hogy mutassanak.

Gyakornokunk, Dániel Béla írása.